TÁJÉKOZTATÓ A VESZÉLYHELYZET MIATT BEKÖVETKEZŐ HÁTRÁNYOS KÖVETKEZMÉNYEK ENYHÍTÉSE ÉRDEKÉBEN HOZOTT FEJLESZTÉSPOLTIKAI INTÉZKEDÉSEKRŐL
Kategória: Egyéb
Út a jövőbe” – Innovatív munkahelyek, képzett munkaerő biztosítása mikro-, kis- és középvállalkozásoknál
Megjelent az OFA Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázat. A program elsődleges célja a KKV-k kapacitásbővítő és technológia-intenzív beruházásainak támogatása, amellyel a már meglévő vagy új tevékenysége tekintetében magas hozzáadott értékű terméket állít elő vagy magas hozzáadott értékű szolgáltatást nyújt.
Megjelent a Munkásszállások kialakításának támogatása pályázat
A fejlesztés célja, legalább 80 fős munkásszálló kialakítása, új épület építésével, vagy meglévő épület felújításával.
- Benyújtható: 2020.május 15-ig
- Megvalósítás ütemezése:
- A projektet legkésőbb a támogatási szerződés megkötését követő
4 hónapon belül meg kell kezdeni. - Új építés esetén 24 hónap alatt meg kell valósítani a beruházást.
- A projektet legkésőbb a támogatási szerződés megkötését követő
Felújítás esetén 12 hónap alatt meg kell valósítani a beruházást.
Megjelent a „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása” c. pályázati felhívás kódszám: GINOP-4.1.4-19
1. Felhívás célja:
Hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának
javítására, valamint megújuló energiaforrások felhasználására irányuló beruházások
megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában. Jelen felhívás keretében önállóan támogatható a minimum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése.
Rendelkezésre álló keretösszeg: 20,42 milliárd Ft
Támogatott támogatási kérelmek várható száma: 204-6807 db
Megjelent a „MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIAI MODERNIZÁCIÓJÁNAK TÁMOGATÁSA” (GINOP-1.2.10-19) c. pályázati felhívás
1. Felhívás célja:
A jelen kiírásban megjelölt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése és technológiai modernizációjának támogatása, amely során korszerű termék előállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
Rendelkezésre álló keretösszeg: 2 milliárd Ft
Támogatott támogatási kérelmek várható száma: 50-400 db
A nemzeti és helyi identitástudat erősítése
Megjelent a Magyar Falu Program keretében „A nemzeti és helyi identitástudat erősítése” c. felhívás. A program lehetőséget biztosít az 5000 fő, és ez alatti lakosságszámú települések számára a nemzeti és helyi identitástudat erősítésére. Támogatás igényelhető már meglévő kulturális intézmények tereinek felújítására, kultúrát segítő személy programszervező foglalkoztatására, valamint egyéb programszervezésre, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és programokhoz kapcsolódó működési költségekre.
3 célterületre lehet pályázni:
– Meglévő közösségi és kulturális építmények külső és belső tereinek felújítása, bővítése, korszerűsítése, max. 15 mFt támogatás
– közösségi célú helyiségekben megvalósuló kül-és beltéri programok szervezése, ezekhez kapcsolódó eszközbeszerzés és működési költségek támogatása, max. 5 mFt támogatás
– Közösségszervező alkalmazásának bértámogatása, max. 2,9718 mFt támogatás
Támogatás mértéke 100%
Beadás: 2019. március 18. és 2019. április 27. között.
A helyi egyházi közösségi terek fejlesztése
A Magyar Falu Program keretében megjelent a „A helyi egyházi közösségi terek fejlesztése” c. felhívás. A program lehetőséget biztosít az 5000 fő, és ez alatti lakosságszámú településeken működő történelmi egyházak számára a helyi közösségi terek fejlesztésére, a helyi identitástudat erősítésére. Támogatás igényelhető már meglévő, de használaton kívüli épületek (különösen: plébánia, parókia, egyházi közösségi és gyülekezeti ház, imaház,kivéve:templom, altemplom, kápolna, úti kereszt, szobor és kálvária) általános és energetikai felújítására, egyházi közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint programszervezésre, a program(ok)hoz kapcsolódó működési költségekre, eszközbeszerzésre.
3 célterületre lehet pályázni:
– Egyházi tulajdonban lévő használaton kívüli épületek felújításának, bővítésének támogatása, max. 15 mFt támogatás
– Egyházi közösségek által szervezett programok, ehhez kapcsolódó működési költségek,és eszközbeszerzés támogatása, max. 5 mFt támogatás
– Egyházi közösségszervező személy bértámogatása, max. 2,971 mFt támogatás.
A támogatás mértéke 100%
Kérelmek benyújtása: 2019. március 18. napjától 2019. április 25. napjáig.
Megújul a Mártírok utcai orvosi rendelő Szigetmonostoron
Szigetmonostor Község Önkormányzata „Egészségügyi alapellátást nyújtó intézmény fejlesztése Szigetmonostorban” címen 33,62 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatásban részesült a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett, Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatának forrásból támogatott PM_EUALAPELLATAS_2017/53 pályázat keretében.
A beruházás során a Mártírok utcai orvosi rendelő kerül felújításra, korszerűsítésre. Főbb célok között szerepel az egészségügy intézményrendszeri fejlesztése, ezen belül az alapellátás fejlesztése, melyeket az infrastruktúra korszerűsítésével és eszközbeszerzéssel kívánnak elérni. A projekt eredményeként fenntarthatóbb épület és egészségügyi ellátás jön létre, a korai diagnosztikai fejlesztésével pedig a prevenció javulása várható, melynek további vonzata a gyógyításra fordított idő és költség csökkentése. Ezen felújítás és korszerűsítés az orvosi rendelő komplex felújításának második ütemét tartalmazza, az egészségügyi alapellátó szolgáltatások bővítésével és akadálymentesítésével. Az első ütemben megtörténtek a homlokzati hőszigetelések és külső nyílászáró cserék, jelen projektben pedig a teljes fűtési rendszer kerül korszerűsítésre, megújuló energia felhasználásával, így napelemek kerülnek az épület tetőszerkezetére. Hogy a mozgáskorlátozott betegek könnyebben és kényelmesebben tudjanak eljutni az épületbe, mozgáskorlátozott parkoló is kialakításra kerül, tovább megtörténik a földszint akadálymentesítése.
Külterületi út épül Táborfalván
Táborfalva Nagyközség Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” című pályázaton 109 999 985 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert (amelyből 9 999 997 Ft értékben új gépek és berendezések kerülnek beszerzésre) a „Külterületi utak fejlesztése Táborfalván” című projekt megvalósításához (azonosítószáma: 1826428166).
A projekt keretében önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő, külterületi, már meglévő földutak stabilizálása, valamint alépítményének és szilárd burkolatának kialakítása történik. Az érintett 0128 hrsz. számú út felújítása 2 210 m hosszon valósul meg és 32 db ingatlant érint. A projekt keretében továbbá önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő utak karbantartását, rendszeres felújítását biztosító erőgépek és vontatott, függesztett munkagépek kerülnek beszerzésre (traktor, sószóró, rézsűkasza, gréder).
A pályázaton elnyert 90%-os intenzitású vissza nem térítendő támogatás mellet Táborfalva Nagyközség Önkormányzata 24 563 803 Ft önerőt biztosít a projekt sikeres megvalósításához. Így a projekt teljes költsége 134 563 788 Ft.
A projekt megvalósításában résztvevők: Táborfalva Nagyközség Önkormányzata, mint Kedvezményezett, valamint a Vidékfejlesztési Program keretében a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága.
Táborfalván befejeződött a HEMO korszerűsítése
Sikeresen befejeződtek a munkálatok a Helyi Művelődési Otthon energetikai korszerűsítésével kapcsolatban. A beruházás lezárását követően így az épület egész évben korszerűen tud helyet biztosítani különböző eseményeknek, rendezvényeknek. Az épület az új hőszigetelésnek és nyílászáróknak köszönhetően a modern energetikai feltételeknek eleget téve megőrizte eredeti külsejét. A kor és környezettudatosság elvárásai szerint megújuló energia használatára napelemek kerültek az épület tetejére, mely az épület energia szükségletének akár 90% is biztosítani tudja. Az épület akadálymentesítése is megtörtént, beleértve a mosdókat is, így azok is kényelmesen igénybe tudják venni az épületet, akiknek eddig mozgáskorlátozás miatt erre nem volt lehetőségük.